Turanza 6 abroncsbemutató - Bridgestone és Speedworld a Tesztpályán!
- 2023/06/22
- Thursday
Áprilisban a Bridgestone előrukkolt az eddigi legjobb prémium kategóriás túraabroncsával, a Bridgestone Turanza 6 abronccsal. Ahhoz, hogy képességei és erősségei megfelelőképp legyenek demonstrálva, a legjobb partnereket választotta: a Speedworld-öt és az AVL ZalaZONE Autóipari Tesztpályánkat!
A Bridgestone által végzett előzetes, járművezetői igényekről és elvárásokról végzett széles körű fogyasztói tesztek alapján kijelenthető, hogy a járművezetők 86%-a a „vizes teljesítményt” jelölte meg egyik kulcsszempontnak új abroncs vásárlásakor. Mivel az esőt és a nedves útviszonyokat szintén a vezetés közben tapasztalható egyik legnagyobb kihívásként jelölték meg a sofőrök, ezért magától értetődő volt, hogy az új abroncsszettel, a Turanza 6-tal a Bridgestone az „esős performanszt” célozza meg – igen nagy sikerrel. Kategóriájának legjobb vizes teljesítményével rendelkezve az abroncsok biztonságban tartják az autóvezetőt még a kihívást jelentő, nedves körülmények között is. Ezen tulajdonságait tesztelhették az abroncsoknak a Nagy sebességű Kezelhetőségi pályánkon, illetve a 8-féle felülettel rendelkező Fékfelületünkön a Speedworld szakmai támogatásában.
Összehasonlítási alapként egy szárazaszfaltos fékezést hajtottak végre egy villany-Minivel 110-ről, ahol az abroncs az elvárásoknak megfelelően viselkedett: egyenes vonalú egyenletes és gyors lassulást biztosított, melyek után a vizes blokkok következtek. Aquaplaningon, szintén 110-ről lassítva a kezdeti felúszás után, amint a gumi az aszfalthoz ért, a lassulás szabályos és intenzív lett. Bár konkurens abroncs nem került tesztelésre, a Bridgestone Turanza 6 önmagában is jól teljesített.
A következő megálló a nagy sebességű kezelhetőségi pályaelemünk volt, mely 2 km-es hosszával és 12 m-es szélességével egy miniatűr versenypályának is beillik – és így is használva a tesztek alatt. Bár a Turanza 6 nem versenygumi, a Bridgestone szerette volna kiemelni kopásállóságát és kiváló tapadását, így ezeket egy Volkswagen ID.3, egy nyolcas Golf, egy Arteon és egy Mercedes GLC hobbiterepjárón bizonyíthatta. A háromkörös etapok során egyedül az ID.3-nál tapasztaltunk felmelegedést az abroncson – a többi esetben megbízhatóan és kiszámíthatóan viselkedett.
Összegezve tehát az AVL ZalaZONE-on elvégzett teszteket megállapítható, hogy aki kiemelkedően jó vizes teljesítményt, megbízhatóságot és tartósságot szeretne a nyári abroncsaitól, a Bridgestone Turanza 6 abroncsban nem fog csalódni.